TAO felhívás - Tisztelt Szülők! Tisztelt Szurkolóink! Tisztelt Kosársuli Szimpatizánsok!
Továbbra is kérjük, hogy segítsenek nekünk a TAO támogatások megszerzésében, mert még van bőven lehetőségünk!!
Egyesületünk ebből finanszírozza a gyerekekkel kapcsolatos összes kiadást. A támogató cégnek egy fillérjébe sem kerül, a NAV utalja nekünk a befizetett társasági adó egyrészét. Bővebben klubunk elnökétől: dr.elekandras@t-online.hu

Hódmezővásárhely férfi kosárlabda sportjának teljes egészét, mint önálló egyesület a Vásárhelyi Kosársuli SE biztosítja. A diák és a tömegsport, ill. az erre épülő utánpótlás és felnőtt versenysport is egy kézben van.
    A Kosársuli SE 1994-ben jött létre, először kimondottan utánpótlás nevelési céllal, és néhány év alatt a város egyik legnagyobb létszámú sportegyesülete lett. Jelenleg 273  igazolt sportoló mellett mintegy 90 fő kosarazik előkészítő és iskolai csoportokban.  

    Igen eredményes együttműködési kapcsolat jött létre a város általános- és középiskoláinak többségével. Egyesületünk szakmai és anyagi támogatásának köszönhető, hogy sok iskolában kosárlabdázhatnak a gyerekek. Legnagyobb sikerünknek könyvelhetjük el, hogy a Németh L. Gimnáziumban beindult a kosárlabda fakultáció. Két kosárlabda szakedző testnevelő tanárunk irányításával ebben az iskolában minden fiú megtanulhat kosarazni! További együttműködő iskolák: Bethlen Gábor Gimnázium, Kertvárosi Katolikus-, Szent István-, Varga Tamás- és Liszt Ferenc Általános Iskola.
    Megalakulásunk óta - saját költségünkön - folyamatosan szervezzük és rendezzük a város általános-, és középiskolásainak több korosztályban zajló bajnokságát, amely hónapokon keresztül mintegy 200 gyereknek biztosít hétről-hétre játéklehetőséget. Munkánk elismeréseként az MKOSZ ill. az MDSZ jóvoltából számos megyei és területi verseny mellett 8 országos döntőt is rendezhettünk.

  2002 óta a városunk mindenkori felnőtt csapatát is a Kosársuli biztosítja. Alig négy év alatt sikerült 'anno feljutni az NB II-ből egészen az NB I/A-ig. Sohasem estünk ki, de a realitás a mostani helyzet: az NB I/B csoport.

 

A HÓDMEZŐVÁSÁRHELYI KOSÁRSULI SE LEGJOBB EREDMÉNYEI:  

1994/95:

Országos Kadett Kupa 5. hely
NB I/A-s junior bajnokságban 7. hely

1995/96:

Országos Mini Kupa 9 - 12. hely
Országos Serdülő Kupa 9 - 12. hely
Országos Ifjúsági Kupa 9 - 12 . hely
Magyar Junior Kupa 2. hely
NB I/A-s junior bajnokságban 7. hely

1996/97:

Országos Mini Kupa 2. hely
Országos Serdülő Kupa 9 - 12. hely
Országos Kadett Kupa 9 - 12. hely
Országos Ifjúsági Kupa 7. hely
NB I/B-s junior bajnokság Keleti csoportban 3. hely
NB II-s felnőtt bajnokság 3. hely  

1997/98:

Országos Serdülő Kupa 4. hely
Országos Kadett Kupa 7. hely
Országos Ifjúsági Kupa 8. hely
NB I/B-s junior bajnokság Keleti csoportban 2. hely  

1998/99:

Országos Serdülő Kupa 7. hely
Országos Kadett Kupa 8. hely
NB I/A-s junior bajnokságban 6. hely

1999/2000:

Országos Kadett Kupa 6. hely
Országos Ifjúsági Kupa 8. hely
NB I/B-s junior bajnokság Keleti csoportban 2. hely
NB II-s felnőtt bajnokság 2. hely, majd osztályozó után
először az NB I/B-ben!!  

2000/2001:

Országos Gyermek Bajnokság 8. hely
NB I/B-s felnőtt bajnokság Keleti csoport 5. hely – de a rájátszás után kiesés
NB I/B-s junior bajnokság Keleti csoportban 5. hely

2001/2002:

Országos Ifjúsági Kupa 11. hely
NB II-s felnőtt bajnokság 1. hely
( "nem lehetett" feljutni, mert volt NB I/B-s csapata a városnak )

2002/2003:

NB II-s felnőtt bajnokság 1. hely
majd az osztályozón is 1. hely, feljutás az NB I/B-be  

2003/2004:

Országos Mini Kupa 12. hely
NB I/B-s felnőtt bajnokság (18 csapat) 12. hely
NB I/B-s junior bajnokság (18 csapat) 2. hely = Magyar bajnokság 3. hely

2004/2005:  
NB I/B-s felnőtt bajnokság (20 csapat) 2. hely
Magyar Kupa: legjobb nyolc között
NB I/B-s junior bajnokság (20 csapat) 1. hely  

2005/2006:  
NB I/B-s felnőtt bajnokság (22 csapat) 1. hely = feljutás az "A" csoportba
Magyar Kupa: legjobb tizenhat között

2006/2007:  
NB I/A-s felnőtt bajnokság: 13. hely (bentmaradás)
NB I/A-s junior bajnokság: 9. hely  
Országos Serdülő Bajnokság 7. hely

2007/2008

  NB I/A-s felnőtt bajnokság: 13. hely (bentmaradás)

2008/2009

--------------

2009/2010

NB I/B-s felnőtt bajnokság Keleti csoport: 3. hely

2010/2011

NB I/B-s felnőtt bajnokság Keleti csoport: 4. hely

Országos Junior Bajnokság (u18): 13. hely

2011/2012

NB I/B-s felnőtt bajnokság Keleti csoport: 6. hely

NB I/B-s u20 bajnokság Keleti csoport: 4. hely (országoson 7.)

2012/2013

NB I/B-s felnőtt bajnokság Keleti csoport: 6. hely

2013/2014

NB I/B-s felnőtt bajnokság Keleti csoport: 5. hely

Országos Kenguru (u11) Bajnokság: 1. hely!!

2014/2015

Hepp Kupa 2. hely!!

NB I/B-s felnőtt bajnokság Keleti csoport: 1. hely!!

Országos Gyermek (u12) Bajnokság: 1. hely!!

 

 

Főtámogatók

MMBF

Hmvhely

Hódmezővásárhely

MJV Önkormányzata

Támogatóink

Thermo szervíz kft
BodrogiBau
Grand Hotel Glorius Makó Grand Hotel Glorius Makó

Keress Minket a Facebook-on is