TAO felhívás - Tisztelt Szülők! Tisztelt Szurkolóink! Tisztelt Kosársuli Szimpatizánsok!
Továbbra is kérjük, hogy segítsenek nekünk a TAO támogatások megszerzésében, mert még van bőven lehetőségünk!!
Egyesületünk ebből finanszírozza a gyerekekkel kapcsolatos összes kiadást. A támogató cégnek egy fillérjébe sem kerül, a NAV utalja nekünk a befizetett társasági adó egyrészét. Bővebben klubunk elnökétől: dr.elekandras@t-online.hu

kosarsuli74

A Debrecen és a Honvéd elleni meccsen olyan dolog tőrtént a Kosársulival, amire ebben a szezonban még nem volt példa: egymás után két vereséget szenvedett a gárda. A kék-sárgák március 11-én szombaton este 18 órakor az Óbudai Kaszások ellen játszanak Vásárhelyen, és a győznek, akkor óriási lépést tesznek a felsőházi rájátszás felé.

Bővebben...

kosarsuli81Bár a cím csalós, mivel hétvégén még biztosan nem derül ki, hogy melyik négy gárda kerül az NBI/B-s bajnokság keleti csoportjából a felsőházi rájátszásba, azért mindenképpen érdemes lehet egy kis esélylatolgatásba bocsátkozni. Rég volt ennyire nyitott a bajnokság, mint idén, amit jól szemléltet, hogy papíron még 6 csapat van versenyben a négy befutó hely egyikéért. Köztük van a március 11-én szombaton 18 órakor az Óbudai Kaszásokat fogadó, jelenleg dobogós Vásárhelyi Kosársuli is.

Bővebben...

kosarsuli71Nem sikerült a bravúr a Kosársulinak, a remekül játszó Budapesti Honvéd nyerte a fővárosban rendezett rangadót. Vas Péteréknek csak az első negyedben tudtak olyan játékot mutatni, ami győzelmet eredményezhetett volna a fiatal tehetségekkel teletűzdelt ellenlábasukkal szemben. A kék-sárgák így március 11-én szombaton 18 órakor az Óbudai Kaszások ellen javíthatnak hazai pályán.

Bővebben...

kosarsuli79Az NBI I/B csoport bajnoki címére pályázó Debrecen elleni múlt heti vereség után ezúttal idegenben lép pályára a Kosársuli. Vas Péterék szombaton délután 16.00 órakor az ellen a Honvéd ellen meccselnek majd, ahol az egykori vásárhelyi közönségkedvenc, Kováts Róbert az egyik meghatározó játékos.

Bővebben...

2016 legjobb férfi csapata: a Vásárhelyi Kosársuli NB I/B-s felnőtt együttese
2016 év legjobb edzői közt: Utasi Gábor, a csapat edzője
IMG 8248

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Bővebben...

kosarsuli76Megérdemelten győzött a Kosársuli otthonában a bajnoki címre hajtó Debrecen gárdája a az NBI/B csoportos bajnokság legutóbbi fordulójában. A vendégek a második negyedtől végig irányították a találkozót, magabiztos sikerükkel pedig menetelnek az első hely felé. A kék-sárgák vereségük ellenére továbbra is őrzik felsőházi rájátszást jelentő harmadik helyüket.

Bővebben...

Főtámogatók

MMBF

Hmvhely

Hódmezővásárhely

MJV Önkormányzata

Támogatóink

Thermo szervíz kft
BodrogiBau
Grand Hotel Glorius Makó Grand Hotel Glorius Makó

Keress Minket a Facebook-on is

Belépés