Az elmúlt hetek rossz szereplése ellenére a győzelemért hajt majd a Kosársuli szombaton 18:30-tól a Vasas ellen a Hódtói Sportcsarnokban. Az NBI/B-s bajnoki annak ellenére ígérkezik izgalmasnak, hogy a két gárda között 8 hely van a tabellán, ráadásul a fővárosiak javára. A mérkőzés előtt a hazaiak egy jelenlegi és egy korábbi spílerét kérdeztük.

Nincsenek könnyű helyzetben, nem vitatja ezt Molnár Bence, az együttes elmúlt hetekben rendre jól teljesítő játékosa sem. Szerinte leginkább a legutóbbi két összecsapáson szétesett védekezésüket kell helyre tenniük. Társaival azonban nem adják fel, és mint mondta, néhány győzelem nagyot lendítene rajtuk a következő időszakban. A kék-sárgák 18-asa úgy vélekedik, hogy ha ez sikerül, akkor hétvégi riválisaiknak akár vissza is vághatnak az őszi vereségért.

A napokban született meg a pár éve még szintén az NBI-ben pattogtató, jelenleg NBII-es vásárhelyi kosaras, Czibere Zoltán kislánya Zoé. Az örömittas édesapának a fürdetés előtt még volt néhány perce, hogy véleményt mondjon a Kosársuli eddigi produkciójáról. Mint kiemelte, a csapat eddigi szereplése egyelőre a vártnál kicsit gyengébbre sikerült. Ő a szezon előtt a középmezőnybe várta Utasi Gábor legénységét. Jelenleg egy hullámvölgybe került a csapat, amiből akár már egy győzelem is kilendítheti a 14. helyen álló Kosársulit - vélekedett. Hozzátette, hogy szinte minden csapat egyforma képességű, így a napi forma dönt egy-egy derbi kimeneteléről, ráadásul továbbra is bízik Vas Péterékben: szerinte a Vasas elleni sikerrel elindulnak felfelé a tabellán.

A 2018. február 3-án szombaton 18:30-kor kezdődő Kosársuli – Vasas NBI/B csoportos találkozóra a Kosársuli támogatóinak, az MMFB Földgáztároló Zrt-nek és a Szerencsejáték Zrt-nek köszönhetően a belépés ingyenes!


Főtámogatók

MMBF

Hmvhely

Hódmezővásárhely

MJV Önkormányzata

Szerencsejáték

Keress Minket a Facebook-on is

Belépés