TAO felhívás - Tisztelt Szülők! Tisztelt Szurkolóink! Tisztelt Kosársuli Szimpatizánsok!
Továbbra is kérjük, hogy segítsenek nekünk a TAO támogatások megszerzésében, mert még van bőven lehetőségünk!!
Egyesületünk ebből finanszírozza a gyerekekkel kapcsolatos összes kiadást. A támogató cégnek egy fillérjébe sem kerül, a NAV utalja nekünk a befizetett társasági adó egyrészét. Bővebben klubunk elnökétől: dr.elekandras@t-online.hu

Az egyesület elvesztette legeredményesebb, legjobban dolgozó, legambiciózusabb, legmegbízhatóbb, és talán legjobb edzőjét - Mócsai Milánt, aki hétfőn bejelentette, hogy szakmai fejlődése érdekében elhagyja az egyesületet.
A kiváló szakember hat év óta dolgozott a Kosársuli utánpótlás csapatai mellett. Elképesztően kemény, céltudatos munkával - a játékosokat és szülőket egyaránt fanatizálva, sikert sikerre halmozott a 2003-as csapattal. A Vásárhelyi Kosársuli 20 éves történetében egyedüliként két országos bajnoki címet is szerzett a Rakéták-kal: 2014-ben u11-ben, majd 2015-ben u12-ben. Ez a két aranyérem példa nélküli Hódmezővásárhely sporttörténetében is - a labdajáték sportágakat tekintve. Mindezt megkoronázta 2017 májusában, amikor a Hódtói Sportcsarnokban megrendezett Országos Serdülő (u14-es) Döntőn második helyet szerzett tanítványaival.
Mócsai Milán minden anyagi, erkölcsi, szakmai segítséget megkapott munkájához - sok-sok szeretettel és barátságokkal tetézve. És elismerésben is volt része bőven, hiszen 2015-ben és 2016-ban is az "Év edzője" díjat kapta a hódmezővásárhelyi sportnapon, sőt 2016 decemberében a Délmagyarország című napilap "Csongrád megye legjobb utánpótlás edzője" címmel is kitüntette.

Az élet azonban nem áll meg... Sikerült egy kis átcsoportosítással megoldani a csapatok edzői kérdését. A 2002/2003-as (u16) kadett csapat edzője Utasi Gábor Testnevelési Egyetemet végzett testnevelő tanár, kosárlabda szakedző lett. A 2000/2001-es (u18) junior csapatot Vas Péter, a 2004-es (u14) serdülő csapatot Szabó Attila veszi át. Mindhárman hamarosan face-book csoportot hoznak létre a kapcsolat tartás miatt. Az u18 és u16 csapat augusztus 7-én hétfőn, az u14 augusztus 14-én hétfőn fog kezdeni a felújított, nemzetközi szintű sportparkettával ellátott Hódtói Sportcsarnokban.

Főtámogatók

MMBF

Hmvhely

Hódmezővásárhely

MJV Önkormányzata

Támogatóink

Thermo szervíz kft
BodrogiBau
Grand Hotel Glorius Makó Grand Hotel Glorius Makó

Keress Minket a Facebook-on is

Belépés