TAO felhívás - Tisztelt Szülők! Tisztelt Szurkolóink! Tisztelt Kosársuli Szimpatizánsok!
Továbbra is kérjük, hogy segítsenek nekünk a TAO támogatások megszerzésében, mert még van bőven lehetőségünk!!
Egyesületünk ebből finanszírozza a gyerekekkel kapcsolatos összes kiadást. A támogató cégnek egy fillérjébe sem kerül, a NAV utalja nekünk a befizetett társasági adó egyrészét. Bővebben klubunk elnökétől: dr.elekandras@t-online.hu

kosarsuli85Már csak két forduló van hátra az NBI/ B csoportos kosárlabda bajnokság alapszakaszából, és mindkét alkalommal rangadón lép pályára a Vásárhelyi Kosársuli. Szombaton este 18 órakor idegenben a Nyíregyháza, majd jövőhéten hazai környezetben a Miskolc lesz az ellenfél. Egy biztos: Vas Péteréknek vért kell izzadniuk, ha két győzelemmel akarnak zárni.

A nyírségiek ellen hozta a hazai bajnokit a Hódmezővásárhely, a Hepp-kupában viszont a nyíregyháziak örülhettek magabiztos, 20 pontos sikernek. Az ő malmukra hajtja a vizet az az óriási fegyvertény is, hogy az utóbbi 7 bajnokijukat mind megnyerték, legutóbb épp az akkor még listavezető MEAFC ellen. Ráadásul 2017-ben még csak a tabellát vezető Debrecen babrált ki velük. Egy szónak is száz a vége, a legjobb négybe a bajnokság végére becsúszó Blue Sharks-ot otthonában legyőzni „világraszóló” bravúr lenne.

Utasi Gábor legénységének ehhez hatástalanítaniuk kellene a palánk alatt rendszeresen kimagaslót nyújtó amerikai Gant-et, aki ellen nem igazán volt ellenszerük a bajnoki és a Hepp-kupa meccsen sem. Sőt mellette további 3-4 olyan játékos szerepel az együttesben, akik bármikor képesek eldönteni egy ki-ki meccs sorsát. No, de a Kosársulit sem kell félteni, ha az idei eredménylistát nézzük. Szabó Péter és társai az idény elejétől végig a dobogós helyek valamelyikét foglalják el, sőt több fordulón keresztül ők voltak az éllovasok. Eddig mindössze a Miskolc ellen nem tudtak nyerni(a Debrecent a kupában fektették két vállra), igaz erre még lesz alkalmuk április 1-jén.

Jó előjel az is, hogy a Nyíregyháza is rajta van az „áldozatok” listáján, mivel december 17-én a vártnál könnyebben, 15 ponttal nyertek ellenük a kék-sárgák a Hódtói Sportcsarnokban. Emellett a Vásárhely két magabiztos győzelem után önbizalommal futhat neki az ütközetnek, ahol akár győzhetnek is, ha a Szabó-Genal-Vas trió jól muzsikál, és melléjük a Kelemen-Varga-Rostás-Pavlovic négyes fogatból minél többen zárkóznak fel.

Főtámogatók

MMBF

Hmvhely

Hódmezővásárhely

MJV Önkormányzata

Támogatóink

Thermo szervíz kft
BodrogiBau
Grand Hotel Glorius Makó Grand Hotel Glorius Makó

Keress Minket a Facebook-on is

Belépés