TAO felhívás - Tisztelt Szülők! Tisztelt Szurkolóink! Tisztelt Kosársuli Szimpatizánsok!
Továbbra is kérjük, hogy segítsenek nekünk a TAO támogatások megszerzésében, mert még van bőven lehetőségünk!!
Egyesületünk ebből finanszírozza a gyerekekkel kapcsolatos összes kiadást. A támogató cégnek egy fillérjébe sem kerül, a NAV utalja nekünk a befizetett társasági adó egyrészét. Bővebben klubunk elnökétől: dr.elekandras@t-online.hu

deac5Fantasztikus hangulatú teltházas meccsen szerezte meg az alapszakasz győzelmet az NBI B keleti csoportjában a Vásárhelyi Kosársuli. A kék-sárgák a Debrecen elleni rangadón diadalmaskodva léptek fel az első helyre a tabellán, megelőzve ezzel az addig első helyen tanyázó cívisvárosiakat. A rájátszás első körében a nyugati csoport negyedikje ellen lépnek pályára dr. Elek András tanítványai egy két győzelemig tartó párharcban.

Óriási hangulatot teremtett a Hódtói Sportcsarnokban az újonnan szervezett szurkolótábor, ennek ellenére a DEAC kezdett jobban. (4-7) Ezután még szorosabb lett az eredmény, 14-13-nál tudtak fordítani a hazaiak, elsősorban Nyilas remekelt. Ezt az előnyt még a rutinos Boldizsár beállása után sem herdálták el a kemény zónavédekezéssel előrukkoló Vargáék.

Már a második periódus elején érződött a feszültség a találkozó tétje miatt. A vásárhelyi edzőpáros kis meglepetésre teljesen új hátsó alakzattal folytatta a meccset, ami sokáig meglepte a fekete mezeseket. Ennek ellenére egyenlíteni tudott a DEAC, majd Nagy Benedek triplájával 30-33-nál visszavették a vezetést, viszont ez csak Vas Péter csontnélküli triplájáig tartott ki.

36-35-nél fordult a két gárda a nagyszünet végén. Genal közelije után Vas újabb trojkát süllyesztette el, amihez Vejinovics pakolt hozzá egy újabbat. Itt még nem állt le a kék-sárga rohanás, Nyilas ziccerével 11-re, majd Vejinovics újabb hármasával 14-re nőtt a különbség. Ezután kissé lelassult a játék, de az utolsó játékrészig nem tudott újítani a cívisvárosi alakulat.

Az egész rangadón ragyogóan játszó Genal zárkózott fel társaihoz, és hárompontossal segítette társait. (62-49) Ezután sem volt megállás Genal távolija és Vas lerohanás végén dobott kettesét követően 17 pontos hátránynál kellett időt kérnie a debreceniek edzőjének. A vendégeknek sikerült közelebb lopóznia: egy perccel a vége előtt 73-70 állt az eredményjelzőn, főként Erdei húzta társait. Óriási izgalmak következtek, Vas kettese eldöntötte a találkozó sorsát és a hangorkántól felrobbant a sportcsarnok! A Vásárhelyi Kosársuli mindössze 4 vereséggel megnyerte az alapszakaszt!!!

Vásárhelyi Kosársuli SE - Debreceni EAC 80-71 (22-18, 14-17, 23-12, 21-24)

NBI B csoport, Hódmezővásárhely Hódtói Sportcsarnok, 1100 néző.
Vezette: Gál J., Rácz Zs. és Hervay T.

Kosársuli: VEJINOVOCS 11/9, ROSTÁS I. 16, Czibere 3, VAS14/6, NYILAS 10/3.

Csere: Kelemen 4, GENAL 13/3, Gruda 2, Rostás G. -, Varga 5, Mócsai 2.

Edző: dr. Elek András és Utasi Gábor
Dr. Elek András: „Gratulálok a csapatnak és a közönségnek is ehhez a nagyszerű sikerhez!”

Nemzeti Fiú Serdülő Bajnokság

Főtámogatók

MMBF

Hmvhely

Hódmezővásárhely

MJV Önkormányzata

Támogatóink

Thermo szervíz kft
BodrogiBau
Grand Hotel Glorius Makó Grand Hotel Glorius Makó

Keress Minket a Facebook-on is

Belépés