Szombaton a Sopron érkezik dupla bajnokira a Hódtói Sportcsarnokba.


Legutóbb október 17-én, szombaton játszott hazai környezetben a Vásárhelyi Kosársuli - akkor remek kettős győzelemnek örülhettünk a Győr ellen. Az azóta eltelt egy hónapban U20-as együttesünk háromból három, felnőttcsapatunk háromból egy idegenbeli meccset tudott megnyerni, a koronavírus-járvány ráadásul jócskán megnehezítette és megnehezíti a Zöld csoport dolgát (is), az Óbuda elleni hazai találkozónkat például december 22-re kellett halasztani.

Az élet szerencsére nem állt meg, szombaton jön az újabb kihívás: a felnőtteknél hatból hat vereséggel, az U20-asoknál két győzelemmel és három vereséggel álló Sopront látjuk vendégül. "Nincs mese, nyerni kell! Két vesztes találkozó után csak a győzelem az elfogadható végeredmény szombaton" - fogalmazott felvezetőjében Tóth Tamás. "Úgy gondolom, Pápán és Tiszaújvárosban is ki lehet kapni, mind a két csarnok erős hazai pálya. Az előző fordulóban jókora verést kaptunk a második félidőben, így van min javítani, leginkább a hozzáállásunkon. A héten volt aki betegség, volt aki iskola és volt aki egyéb indok miatt nem vett részt edzésen, de a csapat magja együtt készült és megfelelő intenzitással.


Le a kalappal az ellenfelünk mentalitása és kitartása előtt, hiszen az irányítójukat már a második fordulóban elvesztették erre a szezonra, jobbulást kívánok Soós Bencének ezúton is! Több játékosuk átesett már a víruson, talán ellenünk játszanak először idén. A keretükben van így is több jó képességű játékos, gondolok itt elsősorban Kovács Benedekre és Bakk Krisztiánra. Ha a betegek felépülnek és Czukor Bence is ismét beáll a csatasorba, egyáltalán nem lesz rossz csapatuk!  Nagyra becsülöm az edzőjüket, Meszlényi Róbertet is, aki hosszú éveket töltött A-csoportos csapatok kispadján már.
 
Nálunk számíthatok a szokásos 12 játékosra, egészséges a társaság. Az elmúlt meccseken gondjaink akadtak főleg a távoli és a büntető dobásokkal, ebben mindenképpen javulnunk kell, különösen hazai pályán! Pár apróbb változás lesz a rotációnkban is, motivált csapatot szeretnék látni a parketten. Sokkal fegyelmezettebb és alázatosabb teljesítményre lesz szükségünk a két pontért cserébe, nehéz mérkőzésre számítok. A nézőink nagyon fognak hiányozni, de lélekben biztos velünk lesznek és már az is sokat segíthet rajtunk a nehezebb pillanatokban!" - nyilatkozta vezetőedzőnk. 
 

A zárt kapus meccsekről Facebook-oldalunkon és honlapunkon is beszámolunk, YouTube-csatornánkon pedig élő közvetítéssel készülünk. A felnőttek összecsapása november 21-én, szombaton 18 óra 30 perckor, az U20-asoké 16 órakor kezdődik.

Hajrá, Kosársuli!

Keress Minket a Facebook-on is

Belépés