Kedves Szülők! Tisztelt Szurkolóink és Szimpatizánsaink! Segítsenek nekünk, máris kezdhetjük a 2020/2021-as TAO támogatások megszerzését! Ezt a pénzt csak utánpótlás korú sportolóinkra költhetjük, a Kosársuliban edző és versenyző gyerekre.
Ha van ötletük, írjanak bátran: dr.elekandras@t-online.hu

 

Az év utolsó hazai mérkőzései következnek a Vásárhelyi Kosársuli számára. Szombaton a Tiszaújváros látogat a Hódtói Sportcsarnokba - felnőttcsapatunk keretében egy nagyobb változással.

 

A győri találkozókat követően gárdáinknak bő egyhetes pihenőjük volt a bajnokságban, ám a naptári esztendő két-két hátralévő összecsapására még fel kell pörgetniük magukat Tóth Tamás legénységeinek. A bajnokság legjobb játékosa, Jake Martin vezette Tiszaújváros felnőttcsapata a Kosársulival azonos mérleggel áll a tabella 11. helyén, míg az U20-asok a 10. pozíciót foglalják el. Talán joggal mondhatjuk, hogy mindkét meccsnek a mieink az esélyesek.

"Talán az egyik legkeményebb héten vagyunk túl az edzéseken a bajnokság során, mindenki odatette magát tisztességgel" - kezdte vezetőedzőnk.

A két sérültünk is beállt a munkába, szombaton kiderül, játszanak-e vagy sem. A naptári év utolsó hazai mérkőzése vár ránk, nem is lehet más a célunk, csakis a győzelem. Szeretnénk szépen búcsúzni a lelkes közönségünktől, számítunk a biztatásra, a sok nézőre. 

A csapat háza táján van változás, hétfőn este edzés előtt tíz perccel jelezte Kovács József, hogy Béres Nándor után ő is Békéscsabára igazol, jó ajánlatot kapott. Nem gördítünk akadályt elé, sok sikert kívánunk neki is és köszönjük azt az elmúlt másfél évet, amit a Kosársuliért tett!
 
Szombaton nagyon összeszedett játékra lesz szükségünk, hiszen egy jó formában lévő Tiszaújváros látogat hozzánk, akik az utolsó két bajnokijukon két bravúrt is elértek: előbb a Békést verték idegenben, míg az előző fordulóban az Újpestet verték meg meglepetésre. Komoly igazolásaik vannak, hiszen a tavalyi NB I/A csoportos bajnoki döntő egyik centerét, Lajsz Gergőt csábították el Körmendről, Miskolcról Tóth Viktort hozták el és a Zöld csoport egyik legjobb légiósa, az amerikai  Martin Jake is náluk pattogtat. Kellemetlen stílusban játszanak, nem könnyű ellenük eredményesen játszani.
 
A győri vereségünkből tanulni kell és ha azokon javítunk, akkor reális esélyünk lehet a sikerre. Pár emberemtől többet várok el egyénileg is, de ezt a derbit is csapatszinten kell megnyernünk. 4 győzelemmel és 8 vereséggel áll mindkét társaság, így nem kell külön hangsúlyoznom a találkozó jelentőségét" - zárta szavait Tóth Tamás.
 
Az U20-asok összecsapása december 14-én, szombaton 16 órakor, míg a felnőttek találkozója 18 óra 30 perckor kezdődik. A belépés ingyenes!

Hajrá, Kosársuli!

Keress Minket a Facebook-on is

Belépés