Kedves Szülők! Tisztelt Szurkolóink és Szimpatizánsaink! Segítsenek nekünk, máris kezdhetjük a 2019/2020-as TAO támogatások megszerzését! Ezt a pénzt csak utánpótlás korú sportolóinkra költhetjük, a Kosársuliban edző és versenyző gyerekre.
Ha van ötletük, írjanak bátran: dr.elekandras@t-online.hu

 

Megkezdi a harmadik helyért zajló párharcot az NB I/B Zöld csoportjában a Vásárhelyi Kosársuli. Tóth Tamás csapatának ellenfele szombaton 18 óra 30 perckor az Óbudai Kaszások lesz a Hódtói Sportcsarnokban.
A bronzéremért küzdő sárgamezesek az idény során kettőből kétszer győzték le Saeed Armaghani jó erőkből álló gárdáját, és a mostani különmeccshez szintén elengedhetetlen lenne a sikeres kezdés. Vezetőedzőnk is szorosnak látja a következő hét küzdelmeit.

„A bajnokság legtöbb kis különbségű győzelmét érték el, szám szerint tizenegy győzelmet tíz ponton belül. Nagyon domináns centerük van és több nagyon tehetséges fiatal játékosuk, nem véletlenül szerepeltek jól az U20-as országos döntőben is. Az alapszakasz végétől egy amerikai játékos is bekapcsolódott a munkájukba, így szélesedett a taktikai repertoárjuk, ám Steve Rosemond az első meccsen még biztosan nem játszhat Vásárhelyen, mert a Baja elleni elődöntőben kiállították. Az edzőjüket nagyon tisztelem, Saeed Armaghani sok kupát és bajnokságot nyert már meg hosszú pályafutása alatt” – fogalmazott ellenfelünkről.

 S hogy mi a helyzet a mieinknél? „Nálunk Vas és Bálint mellé feliratkozott Varga Zalán is a sérültek listájára, de szombatra mindenki vállalni fogja a játékot. A rotációnk kicsit megint változni fog, ismét mindenki kap lehetőséget bizonyítani. A fejekben kell rendet rakni és motiváltabbnak lenni, mint az ellenfelünk. Brusztolós meccsen szeretnénk mindenképp élni a pályaelőnyünkkel és lépéselőnybe kerülni a bronzért. Ez az utolsó, vagy budapesti vereség esetén az utolsó előtti hazai mérkőzésünk, ahol szeretnénk látványos játékkal előrukkolni a kitartó közönségünknek” – mondta Tóth Tamás.

 A Vásárhelyi Kosársuli-Óbudai Kaszások bronzéremért folyó párharc első mérkőzése május 11-én, szombaton 18 óra 30 perckor kezdődik a Hódtói Sportcsarnokban. A visszavágót május 22-én, szerdán 18 órakor rendezik Óbudán, és amennyiben harmadik találkozóra kerülne sor, úgy május 24-én, pénteken 18 óra 30 perckor szintén a Hódtóiban csaphatnak össze a felek.

  A mérkőzésre a Kosársuli két főtámogatója, az MMBF Földgáztároló Zrt. és a Swietelsky Vasúttechnika Kft. jóvoltából a belépés ingyenes!

  Hajrá, Kosársuli!

 Nagy Benjámin, sajtóreferens

Keress Minket a Facebook-on is

Belépés