TAO felhívás - Tisztelt Szülők! Tisztelt Szurkolóink! Tisztelt Kosársuli Szimpatizánsok!
Megkaptuk az MKOSZ jóváhagyó határozatát, így kezdhetjük máris a támogatások összegyűjtését a 2018/19-es évadra. Segítsenek nekünk a TAO pénzek megszerzésében!!
Egyesületünk ebből finanszírozza a gyerekekkel kapcsolatos összes kiadását. A támogató cégnek egy fillérjébe sem kerül, a NAV utalja nekünk a befizetett társasági adó egy részét. Bővebben klubunk elnökétől: dr.elekandras@t-online.hu

A Hepp Kupa második fordulójában szerda este Békésre látogatott a Vásárhelyi Kosársuli, de a sors furcsa fintoraként nem a felnőttcsapathoz, hanem az NB II-es U23-ashoz. Az NB I/B-s békési első gárdával ugyanebben az időpontban a vásárhelyi NB II-es alakulat csapott össze a Hódtóiban. Mindkét mérkőzésen papírforma eredmény született, az NB I/B-s csapatok magabiztos
 győzelmével és továbbjutásával.
Az első negyedben alig törődtek a csapatok a védekezéssel, így az első nyolc perc után még tudta tartani a lépést az NB II-es hazai csapat Tóth Tamás legénységével (21-25). Ebben a negyedben főleg, de az egész mérkőzés során a csapatkapitány, Vas Péter vette vállára a csapatot és vállalt oroszlánrészt a támadásokból is.
A második negyedben már kidomborodott a két egyesület közötti szerkezeti különbség, Béres Nándor is belelendült. A harmadik negyedet átaludta a vendégcsapat, kevés energiát vitt bele ebbe a szakaszba, egyedül Kelemen Balázs produkciója volt dicsérhető.
Az utolsó negyedben még megrázta picit magát a vásárhelyi alakulat, így alakult ki a komolyabb különbség. A továbbjutás, a kötelező megvan: a Kosársuli továbbjutott a Hepp Kupában. 
 
 Hepp Kupa, 2. forduló:
Békési SZSK U23 - Vásárhelyi Kosársuli 71 - 107 (24-34, 13-27, 21-18, 13-28)
Békés, 50 néző -Jv.: Simon T., Fekete Cs.
 
Békés: BALOG G. 12, NAGY Cs. 21/12, Balog Á. -, Plavecz 6, CSORBA 18/3.
Cs.:Szabó -, Mucsi -, Bánszki -, Sipaki 10, Nógrádi -, Pocsai 3/3.
Edző: Balog Lajos
 
Vásárhely: Pavlovic 10, BÉRES 16/3, VAS 31/12, Bálint 6, Perák 5.
Cs.: Kovács 4, Börcsök 4, Gajic 8, KELEMEN 17/12, Czégel -, Rostás 6.
Edző: Tóth Tamás
 
Tóth Tamás: "Nem kockáztattunk a kis teremben, így tartalékosan és felforgatott csapattal játszottunk a lelkes békési csapat ellen. Amiért elutaztunk, azt megoldottuk: a továbbjutás mellett megúsztuk sérülés nélkül a meccset, mindenki kellő percet tudott a pályán tölteni. Több kiemelkedő egyéni teljesítményünk volt támadásban."

Főtámogatók

MMBF

Hmvhely

Hódmezővásárhely

MJV Önkormányzata

Szerencsejáték

Bodrogi Bau

Keress Minket a Facebook-on is

Belépés