TAO felhívás - Tisztelt Szülők! Tisztelt Szurkolóink! Tisztelt Kosársuli Szimpatizánsok!
Megkaptuk az MKOSZ jóváhagyó határozatát, így kezdhetjük máris a támogatások összegyűjtését a 2018/19-es évadra. Segítsenek nekünk a TAO pénzek megszerzésében!!
Egyesületünk ebből finanszírozza a gyerekekkel kapcsolatos összes kiadását. A támogató cégnek egy fillérjébe sem kerül, a NAV utalja nekünk a befizetett társasági adó egy részét. Bővebben klubunk elnökétől: dr.elekandras@t-online.hu
A Németh László Gimnázium, Általános Iskola idén is bekerült az ország legjobb 8 iskolája közé a kosárlabda diákolimpián. A 7-8. osztályos tanulókból álló IV. korcsoportos csapat Szolnokon az országos elődöntőben, előbb a helyi Széchenyi krt-i Sportiskolát (75-44), majd a nyíregyházi Eötvös József Gyakorló Általános Iskola és Gimnáziumot (83-62) győzte le.
A csapat tagjai, akik valamennyien a Kosársuli serdülő és kadett csapatában játszanak: Nánási Patrik, Kiss Tamás, Bősz Richárd, Ságodi Róbert, Molnár Ádám, Vojnics Máté, Balogh László, Csizmadia Bence, Szenti Szabolcs, Bereczki Ádám, Szántó Mihály, Németh Zsombor.
Felkészítő tanárok: Utasi Gábor és Szabó Attila

Főtámogatók

MMBF

Hmvhely

Hódmezővásárhely

MJV Önkormányzata

Szerencsejáték

Bodrogi Bau

Keress Minket a Facebook-on is

Belépés